Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10.Az igazság

2010.06.18
Saga POV
 
Ajjjj... miért kell ilyen cuki kutyus szemekkel néznie?! Ezektől a pillantásoktól össze szorul a szívem, hogy mit is teszek vele. Talán jobb lenne abba hagyni?! Mondjam el neki az egészet őszintén?! És ha, rosszul reagál rá?! Mi lesz, ha azt hiszi csupán játszadozásra kell?! - ezekre a kérdésekre sajnos nem tudok válaszolni, akárhogy is próbálok. Továbbra is úgy kell közelednem Rukihoz, hogy közben azt tetetem, hogy Torával vagyok.
El akarom terelni a figyelmét a témáról. Eleget beszéltünk... ide most már tettek kellenek. Nem, nem arra gondolok, hogy itt helyben megdugom. A-a... ez most valahogy nem menne. Kívánom, de majd mindent a maga idejében. A jó dolgokra érdemes várni.... Biztos vagyok benne, hogy meg fog történni, mert Ruki is legalább annyira kíván engem, mint én őt. A tekintetéből minden kiolvasható. Azok a vágytól csillogó Chibi szemek.... Kami-Sama... legszívesebben annyiszor tenném magamévá, ahányszor csak tudom, s annyi pózban, ahányban csak lehet. Komolyan, Rukira olyan fantáziám indul be, ami csak nagyon ritkán jön elő. Alapba perverz vagyok, de ennyire azért nem szoktak, ilyen kis piszkos gondolataim lenni. Ezt mind ez a kis szexy emberke hozza elő.
Számmal lágyan kényeztetem nyaka puha bőrét. Nem mutat semmi ellenállást. Érzem, s látom is rajta, mennyire élvezi. Miért ne élvezné?! Hiszen, én lepem el forró csókokkal a nyakát...
- Saga... ezt nehm... szabadna... - motyogja. Ajjj.... Chibi... miért most jön elő az a fránya lelki ismereted?! Előre mondom, hiába próbálsz, nem szabadulsz...most senki nem ment meg tőlem, s attól, hogy egy kicsit kényeztesselek...(nem rosszra gondolni)
- Nem kell mindig minden dologhoz józanész. Csak élvezd!!! - lehelek egy puszit ajkaira, mire csak hümmög egy sort. Na, már most csökken az ellenállás fala. Hamar meg fogom én győzni a Chibikét... Jó van Takashi. Hát igen, aki tud, az tud!
Leválok ajkairól, s szemébe nézek. Nem kapok tőle választ, ugyanis nem néz rám. Megint elfordítja fejét. Anyám, ez olyan idegesítő. Miért kell mindig ezt csinálnia?! Nem igaz, nem képes egyetlen pillantásra sem méltatni... és én így gondoltam, hogy bevallok neki mindent. Pörsze... Ezek után végképp nem. Csinálja csak a fesztivált a Chibi, de akkor tőlem se várjon mást. Harcban és szerelemben mindent szabad. Ne mondja, hogy én nem volta hozzá kedves, s megértő. Még a szobába is utána jöttem, pedig ez kurvára nem tartozik a szokásaim közé. Ezt is csak miatta tettem. Megkérdeztem mi a baja... Tiszta röhej... Soha nem érdekelt, mi van másokkal... De vele kivételt tettem. Viszont, mint látszik, ő nagyságos úr, nem képes erről sem tudomást venni. Jellemző.
- Megint mi rosszat tettem?! -morgok, s gyengéden megfogom állát, s elfordítom fejét. Akkor is elérem, hogy a szemembe nézzen, akármilyen kis akaratos.
Nagyon dacos, s felszegett állal néz vissza rám. Csak tudnám, most mi a baja... Pedig nem tettem, egyetlen bunkó, nagyképű beszólást sem. Bár, megszokhattam volna, hogy hirtelen a semmiért durcizik be. Már volt rá jó sok példa. Továbbra sem nagyon akar válaszolni, ami mondjuk meg őszintén: kurvára zavar. Én is mindig rá nézek, ha akar valamit mondani. Akkor, ő miért nem képes erre?!
- Eressz el!!! - sziszegi mérgesen, s rántgatni kezdi magát kezembe. Mi történt?! Hol az a Ruki, aki annyira vágyott rám?! Hol van?!
- Bocsánat! - dühöngök, s egy egyszerű mozdulattal elengedem, s fel is kelek az ágyáról. Egy percet sem maradok itt tovább. Ahogy percenként változik irányomba a viselkedése, az bántó. Nagyon is az. Fáj, amit csinál. Lassan már úgy érzem, hogy ő az, aki csak játszadozik, s csak nekem vannak érzéseim, amik nem találnak viszonzásra.
Abba kell hagynom Torával, amit elkezdtünk. Így csak leégetem magam, mert a Chibit egyáltalán nem érdeklem. Kész, vége!! Nem fogok utána loholni, s a nyálam verni... ELEGEM VAN!!!
 Ledobtam magam a kanapéra, s a falat kezdtem el bámulni. Kurva érdekes a fehér fal, mondhatom. Habár, nem érdekel. Inkább nézem ezt, mint a Chibit. Legszívesebben ordítanék, hogy hogyan lehettem ekkora hülye?! Miért pont én?! Tényleg megmondom Torának, hogy ne folytassuk ezt az egészet. Nincs értelme. Én nem erőszakolom rá az érzéseim Rukira. Közömbös vagyok neki, így nem fogok erőlködni. Előbb utóbb el fogom felejteni...
Továbbra is csak agyaltam, de semmit sem tudtam kitalálni. Addig oké, hogy beszélek tigrissel, azután lesz ami lesz. Már nem érdekel, hogy Tora azzal fog gúnyolni, hogy feladtam. Leszarom... legszívesebben haza mennék most rögtön...
- Saga... - most meg mi a faszt akar?! Jól kiosztani, hogy csak az időm pocsékolom vele?! Köszönöm, de arra magamtól is rájöttem. Nem tudom, még mit akar. Mindent meg könnyítene, ha vissz menne szépen a szobába, s kussba maradna. Még meg is köszönném.
- Mit akarsz?! - csattanok fel, s még mindig a falat szugerálom. Ekkor megérzem, hogy rám fekszik. - Mit csinálsz???
- Nem érzed?? - de, nagyon is érzem, csak kurvára nem értem most mi van. Egy percig jég hideg velem, utána meg azt érezteti, hogy akar tőlem valamit. Nem azért, de döntse már el!!!
- Miért csinálod ezt, ha? – próbálom gyengéden lelökni magamról, de a kis erőszakos törpe nem enged. A francba! Ne csinálja már, mert tuti, hogy most én fogom leoltani.
- Nem tudom, hogy mire gondolsz! – meleg leheletével csikálja a nyakam, de úgy teszek, mintha nem is éreznék semmit.
- A viselkedésedre! – sóhajtok fel, s megadóan fekszek alatta. Félre értés ne essék, nem ezért, hogy most hagyjam, hogy rajtam fekszik. Majd mikor nem figyel egy óvatlan pillanatban, fogom, s szépen leszedem magamról. Hát nem így kell?!
- Az én viselkedésemmel van bajod? Höh… mindjárt nevetek, oké?! – mondja gúnyosan, s volt Chibi a hátamon, nincs Chibi a hátamon. Na, és még megmozdulnom sem kellett. Ennyire profi is csak én lehetek. Igaz, nagyon jó volt érezni magamon.
- Nem tudom, miért háborodsz fel! Én csak kimondtam, amit gondolok! – nézek rá, s látom, hogy az én kis Chibim igencsak dühös. De most miért?! Tényleg nem mondtam neki semmi olyat, amiért haragudnia kéne, s leharapnia a fejem.
- Persze, és arra nem gondolsz, hogy valakinek szarul esik, hogy csak játszasz mindenkivel? Ha? Miért nem gondolsz rám és Torára? Hm?? – hallom egyre mérgesebb hangját, s a szemei is szinte már csillognak a dühtől.
- Tora nem érdekel. – csak ennyit mondok, majd elindulok kifelé. Most nincs kedvem erről Rukival beszélni. Még a végén bevallom neki, hogy Tora csak azért kell, hogy őt féltékennyé tegyem, s akkor majd röhög rajtam egy sort. Az lenne csak a fasza. Nem tudom, akkor mi lenne az egommal és az önbecsülésemmel. Valószínűleg nagyon megsérülne mind a kettő. Bár ilyen helyzetben kinek nem.
- Ezt, hogy érted? Ha nem érdekel, akkor miért vagy vele?? – hát, ezt nem hiszem el. Nem fogja fel, hogy azért jöttem ki, mert nem akarok vele beszélni?! Talán ennyire hülye lenne.
- Most nincs kedvem beszélgetni! – veszek elő egy szál cigit, s gyújtom meg.
- Már pedig beszélni fogunk. Nem csak akkor ha te akarsz, hanem akkor is, amikor én. És most jött el az a pillanat. – oh, milyen erőszakos lett valaki.
- Majd máskor! – fújom rá a füstöt. Jó, tudom, hogy szemét vagyok. Még vele is. De hát ez vagyok én. Saját magamat hazudtolnám meg, ha nem így tennék…
- Azt mondtam, hogy most.
- Jó, jó. Csak ne kiabálj. Zavarja a fülem a hangod! – huh, nem gondoltam, hogy ennyire szemét is tudok lenni. Most magamat is megleptem…
- Zavarja mi? Ha alattad nyögnék, akkor bezzeg nem zavarna! – de gúnyos lett hirtelen… Na menjen a fenébe!
- Tehetünk egy próbát! – sziszegem dühösen, s elnyomom a cigit.
- Miért vagy ilyen Saga-sama. Most kivel szórakozol? Torával, vagy velem? Mert közlöm, hogy ez a hülye játék senkinek sem esik jól. Legalábbis nekem nem. – erre nagy szemekkel ránézek. Na, mégis jelentek valamit a Chibinek.
- Nem akarok Torától semmit! – ismétlem meg magam, s végig simítok a Chibi selymes kis arcán. Anyám, olyan kis kawaii egy emberke.
- Miért vagy vele együtt? – most ezek műkönnyek, vagy igaziak?
- Nem vagyok vele együtt… - jaj, ne már, még a végén mindent bevallok. Lehet, hogy úgy könnyebb lenne?! De félek… Rettenetesen félek, hogy fog reagálni.
- Akkor?
- Mit akarsz hallani? – sóhajtok, s mélyen szemeibe nézek, mintha onnan ki tudnám olvasni a választ. De sajnos nem. Mivel szemei könnyben úsznak, száját viszont dacosan tartja. Most akkor mi van?!
- Semmit. – próbál ellépni, de visszarántom, miközben megforgatom a szemeim. De nehéz eset. Egyszer utánam jön, utána meg mit csinál?! Mérgesen el akar menni. De most nem hagyom. Tudom, már szinte biztosra, hogy ő is úgy gondol rám, mint én rá. Nem engedhetem most el.
- Megelégedsz annyival, hogyha azt mondom, nem szórakozni akarok veled? – nekem ne mondja senki, hogy nem mondtam neki semmit. Ez is több mint a semmi. Főleg tőlem.
- Nem. Nem elégszem meg ennyivel. Miért nem vagy őszinte senkihez? Tudod egyáltalán, hogy mit akarsz valójában? – csap a mellkasomra, mire csak egy apró sóhajt présel ki belőlem. Persze, hogy tudom, hogy mit akarok. Különben nem használnám Torát. De ő ezt nem tudhatja.
- Téged akarlak a rosseb egy már meg! – morogtam rá, s még mielőtt válaszolhatott volna ajkaira tapasztottam sajátom, s így belé fojtottam a szót. Tudom, hogy mondott volna valamit. Hiszen ismerem. Mindig, mindenhez van valami hozzászólása. Csak beszél és beszél. De most nem akarom, hogy beszéljen.
Lágyan csókoltam, szinte ízlelgettem a Chibim ajkát. Istenem, annyira szeretném úgy csókolni, hogy tudja, hogy mennyire akarom, s, hogy csak ő kell nekem. Bárcsak ne beszéltem volna össze Torával. Az én hülye fejem! – jegyezze meg mindenki, hogy Sakamoto Takashi leszidja saját magát. Ilyen sem mostanába lesz többet, az hód ziher.
- Miért csinálod ezt? Miért hülyítesz? Mondanád meg, hogy csak egy estére kellek neked… - válik el tőlem, s néz el másfelé, miközben ölelésemből próbál kibontakozni. De nem hagyom. Most akkor sem!
- Nem csak egy estére kellesz basszus. Miért mondod ezt? – csattanok fel. Most már tényleg elég. Miért kell neki mindent egy csomószor elmondani? Mondtam neki, hogy nem csak arra kell, hogy megdugjam. Nem tudom, hogy miért dramatizálja túl.
- Jah, akkor Tora kell csak arra? – ehh… valaki eltudja képzelni, hogy én Torát megrakom?! 1: nem az esetem, 2: ő nem engedi senkinek, hogy a hátsójában kutasson, 3: én nem leszek alul. Na, szerintem ezek elég nyomós érvek.
- Nem kell Tora semmire. Csak arra volt jó, hogy felhívjam magamra a figyelmed. Nem igaz már.
- Na, csak bevallottad… - mondja egy elégedett mosollyal, nekem meg szinte leesik az állam. HOGYAN?! AZ nem lehet, hogy ő tudta. Nem, nem, nem. Az lehetetlen.
- Mi van? Ezt, hogy érted Ruki? – szorítom egyre görcsösebben a derekát, úgy, hogy szinte már az ujjaim is bele fehérednek.
- Tudok mindent drága! – ad egy puszit a számra, s vigyorogva néz, én meg érzem, hogy egyre vörösebb vagyok. Ez… ez cikiiii… SŐT! Szerintem az egomat most küldte a padlóra.
- Mégis mi mindent? És honnan? Vagy hogyan? – buknak ki szinte maguktól a kérdések.
- Tudod, Ruru egy hatalmas pletykafészek. Mégis néha nagyon hasznos. Például jött jól a kíváncsisága, mikor eltűntetek Torával. A cica képű mindent hallott, és nekem is elmondta! – vigyorogja egyre szemtelenebbül.
Most úgy érzem, hogy szépen a föld alá szeretnék süllyedni. Az kurva nagy égés. ÁÁÁÁ… Sayonara Saga egoja! Nagyon szerettelek! – temetem el gondolatban az egom, ami már szinte elhalt.
- Ugye nem?
- De bizony. Nem vagyok hülye! – ad egy puszit a számra, de még mindig csak állok egy helybe. – Hahó! Ennyire azért nem lehetsz rosszul.
- Áh… dehogy. Épp eltemetem gondolatban az én csodás egom, ami rommá lett. – rázom meg a fejem, még mindig a történtekre gondolva.
- Na, azért azt nem kéne. Te kis gyáva. – na, erre lettek tiszta kerekek a szemeim, s mérgesen néztem rá.
Ne most jöjjön ezzel nekem!
- Nem vagyok gyáva.
- De igen. Ha nem lennél az, akkor nem kellett volna ahhoz Tora, hogy felhívd magadra a figyelmem, Egyszerűen elmondtad volna magadtól.
- Jó, lehet. – fújok ki egy nagy rakat levegőt.
- Te igazat adtál nekem? Saga… jól vagy? – simítja meg az arcom, de csak nemlegesen rázom a fejem.
Ezek után, hogy a francba legyek jól. Azt csodálom, hogy nem ájultam el. Na, az még csak dobott volna az így is lankadó imidzemen.
-Nem igazán. – hajtom fejem nyaka hajlatába, s szippantok mélyet kellemes illatából. Talán most már tényleg az enyém lesz…
- Menjünk be. Jó? – csak bólintok egyet, s megyek Ruki után be a szobába. Annyit még hallok, hogy becsukja az ajtót, majd jön utánam…
De ajjj… ezt én nem élem túl. Így is olyan büszke vagyok. Akkor most mi lesz velem?
- Saga… ne legyél már ilyen szar kedvel baszott! – persze, ő könnyen beszél. Nem tudom, mit mondana, ha ő is egy ilyen helyzetet élne át. Jó, teljesen tisztába vagyok vele, hogy ez mind az én hibám. Többet, tuti, hogy nem csinálok semmi ilyesmit. Olyan isten nincs!
- Akkor mégis milyen legyek? Örüljek neki, hogy egy hatalmas hülyét csináltam magamból a semmiért. Tényleg, kurvára boldog vagyok… - dobtam le magam az ágyamra, s néztem magam elé.
- De legalább tudom, hogy érdekellek. És te is tudod, hogy ez kölcsönös. Akkor meg mi a bajod? Nem, hogy örülnél ennek, itt punnyadsz.
- Tudom, és örülök is. Csak éppen az egom. Ááá… Most, hogy fogok ezentúl bárkivel szemétkedni? Ki fognak röhögni, hogy én így akartalak megszerezni. – sóhajtok fel, s az én kis Chibimre nézek.
- Nem tudja meg senki. – dobja le magát a saját ágyára.
Igaza van. Ha jobban meggondolom, teljes mértékben igaza van. Hiszen inkább örülnék annak, hogy most már itt van, s nem kell érte semmilyen hülyeségbe bele mennem. De most vajon ő, hogy gondol rám?
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.