Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Kezdetek Japánban

2010.06.22
1. Kezdetek Japánban
 
Az első gondolatom, mikor ránézek a jegyemre az az, hogy régen sokkal boldogabb lettem volna, ha Japánba jöhetek, s itt élhetek. De most nem…
Mindenkinek vannak tervei gyerekként, s vannak akik azt meg is valósítják. Nos, nekem sikerült… Az egész életem értelme a zene és a gitározás, amit csinálhatok is.
Az pedig, hogy itt vagyok, az csak a sikeremnek tudható be. Bár mindennek ára van…
Az egész úgy kezdődött: a suliban kezdtem el zenélgetni, s ott találtam rá az én örökös szerelmemre a gitárra. A tanárok szerint már akkor is nagyon tehetséges voltam,  ezért a suliban pár barátommal elkezdtünk egy bandát összehozni. Az elején nagyon nem akart semmi sikerülni, de ahogy telt az idő, úgy kezdtünk mi is  bemelegedni. Igaz, hogy csak a suliban léptünk fel, meg kisebb rendezvényeken, de kezdésnek ez bővem elég volt. Szerettem ezt a bandát, mert a haveri kör volt benne. De mint minden szép álomnak, ennek is hamarosan vége lett.
 
Miután leérettségiztünk mindenki másfelé ment. Egyedül voltam, aki olyan fő suliba mentem ahol csak a zenével foglalkozhatok. Még most is szoktam gondolkodni, hogy akkor nekik csak szórakozás volt a zeneés nem is gondolták igazán komolyan.
Az első csapat után persze jött a második. Itt már komolyabb volt minden. Több neves helyen léptünk fel, és még rajongókat is szereztünk.  Főleg én, mivel egyedüli lány voltam a bandában. Gondolom, sokan örültek volna, ha a helyemben vannak. Hát igen, csodás évek következtek…
 
És, hogy miért lett ennek a bandának is vége? Mert kiléptem…
Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de kaptam egy olyan ajánlatot, hogy utazzak Japánba és ott folytassam a zenei pályafutásom.
Úgy gondolom, hogy ha bárki kapna egy ilyen ajánlatot, élne vele, és rögtön elutazna. Nos, én is így tettem. Bár, nehezemre esett feladni az eddigi életem, mégis megtettem. Hogy miért? Nos, talán a kalandvágy hajtott, vagy a siker éhség… utólag nem tudom már megmondani. Egyszerűen menni akartam!Végül is nem minden nap ajánlják fel, hogy menjek Japánba zenélni, és mellesleg nem is egy kezdő céghez: egyenesen a PSC-hez…
Gondolom, aki hallott már róla, az most hatalmas szemeket mereszt. Pont így voltam én is mikor megkaptam a levelet, majd beszéltem az egyik japán férfival aki azért jött, hogy beszélje meg velem az utazás részleteit és hasonlókat.
 
Nem kellett sokat győzködni, hogy kimenjek a PSC-hez és ott kezdjek karriert.
Jézusom,  csak most esik le, hogy milyen fura leszek a sok visual-keis és oshara-keis között,  de ki fog tűnni az EMO fejem. Anyám, csak ne legyenek a stílusom miatt gondok. Én szeretek EMO lenni és késsz. Akinek nem tetszik az csukja be a szemét, vagy mit tudom én. Az én dolgom, hogy milyen stílust képviselek. Szabad világban élünk.
 
Ránézek a hatalmas kijelzőre amin felvannak tűntetve a gépek érkezési és indulási ideje.Na igen… Ez New York. Szeretek, illetve csak szerettem itt élni. Remélem, hogy Tokió is legalább ennyire izgalmas, és szép lesz, mint York.
 
A gép indulásáig már csak percek vannak hátra és egyre csak fogy az emberek tömkelege akik előttem állnak és nyújtják át a jegyüket, majd felszállnak a gépre. Nem sokára én is végre rajta leszek azon a bizonyos járaton ami Tokióba megy. Új élet és, új jövő…
 
És igen. Végre elvették az én jegyemet, majd a kézi poggyászommal szépen felsétáltam a gépre és megkerestem a helyemet. Egy idősebb nő mellé ültem le, pont az ablakhoz. Így legalább egész nyugis utam lesz. Nem is bánom, mert nagyon fáradt vagyok, és mire oda érünk… hajaj… hosszú út lesz, az biztos. Nem egy-két óra…
 
Miután mindenki szépen megtalálta a helyét a gép lassan kigördült a felszálló pályára.
Viszlát New York. Talán még találkozunk… - intettem gondolatban búcsút a szülővárosomnak és hunytam is le a szemeim.
Legközelebb már csak akkor szeretnék felébredni, mikor sikeresen megérkezünk Tokióba.
 
És milyen jól elterveztem… Majdnem végig aludtam az egész utat. Arra ébredtem, hogy a mellettem ülő hölgy elkezd rázogatni és közli velem, hogy nem sokára megérkezünk, úgyhogy kelljek szépen fel. Kedves volt tőle, hogy felébresztett, lehet, a végén még a személyzet rázogatott volna fel…
Na, de a lényeg, hogy felébredtem.
Miután kidörzsöltem az álmot a szememből becsatoltam az övemet és már vártam is, hogy végre leszálljunk.
 
Hamarosan a pilóta el is kezdte leereszteni a gépet. Elég ügyesen csinálta, mert hamar leértünk kisebb zökkenők nélkül. Oh yeah! Tokió!
A gép hamar leállt, és ez a sok ember… -megjegyzem, hogy elég sok hülye- azt hitte, hogy nekik sikerül egyszerre kimenni. Na, de kár, hogy a kijáraton csak egyesével lehet kimenni.
Idióták… nem, hogy várnának pár percet… áh… inkább rohannak… Sosem értettem az ilyenek gondolkodás módját. Mindegy is,  én várok egy kicsit, hogy kényelmesen ki tudjak menni.
Hamarosan, kevesebb ember lett, így könnyedén kitudtam menni a gép folyosójára és gond nélkül le tudtam menni. OH BAZD MEG! – ez volt a legelső gondolatom ugyanis szakadt az eső. De fasza, én meg tök nyáriasan öltöztem… Yorkban sütött a nap mikor elindultunk. Ki gondolta volna, hogy itt meg az eső fog szakadni?! Nem számítottam erre…
Elmentem a nagy ablak mellett ahol láttam, hogy esik az eső, majd a csomagoknál kötöttem ki. Gond nélkül meg találtam meg mindent, és mentem továbbaz útlevelemmel meg egyéb papírokkal a kis japán ember felé, aki a szabadságot rejtő ajtó előtt ült.
- Konnichi wa! – köszöntés képen biccentett egyet és elkérte a papírokat.
Viszonylag gyorsan leellenőrizte, így mehettem is kifelé. Na, de ha kimegyek akkor elázok… és egyébként is! Azt sem tudom, hogy mi hol van vagy, merre kell mennem. Fasza, ezt megszívtam rendesen…
 
Fogtam magamat és szépen leültem egy padra ami viszonylag közel volt a kijárathoz. Na, most gondolkozzak… Elméletileg van egy telefonszám nálam. Lehet, hogy próbálkoznom kéne.
Nagy nehezen előhalásztam a telefonomat a táskámból, mikor megláttam egy cipőt magam előtt,  úgyhogy szépen lassan felnéztem. Jééé! Meg vagyok mentve.
- Jó, végre viszont látni! – mosolyog a férfi. Meg jegyzem, mellesleg ő volt Amerikában, és vele beszéltem.
- Köszönöm. – hajoltam meg, majd mentem is utána. Na, de basszus! Akkora meglepetésben volt részem… A csávó egy kisebb limuzinhoz vezetett. Öcsém! Nem semmi… Kitesz magáért a PSC főnöke. Vagy mindenkivel ilyen, aki neki dolgozik? Netán csak azért ilyen udvarias, mert új vagyok itt? Mindegy is. A lényeg, hogy gondolt rám.
- Üljön csak be! – mutat a pasas a hátsó ülésre, mire szépen be mászok és helyet foglalok. Egyre cikibb a helyzet, elfelejtettem a pasi nevét… Jó, jó!Tudom, hogy nagyon hülye vagyok. De nehezen jegyzem meg a neveket,  na….
- Most hova megyünk? – kérdeztem meg. Igen, igen, tudok japánul, de erről majd később részletesebben mesélek.
- A lakásához! – nekem olyan is van?
- A hova? – döbbenek meg nem kicsit. Azt hittem, hogy mehetek szépen egy szállodába amíg, nem lesz annyi pénzem, hogy bérelhessek egy kisebb lakást. De ez… ez aztán hirtelen jött.
- Talán elfelejtettem volna mondani? – vakarja meg zavartan a fejét, én meg egyre csak növekvő szemekkel figyelem. Most ezt a kérdést hozzám intézte, vagy hangosan gondolkozott? – No, mindegy. Akkor mondom most– oké, veszem elő az értelmes nézésemet… Bár nem hiszem, hogy nagyon látszik a szép fekete hajamtól. No ego.- A PSC- nek van egy külön épülete, ahol csak zenészek laknak. Az alakuló banda, vagyis maguk, is ott fognak lakni, egy külön emeleten. Nem kell fizetni lakbért sem. – Hawaii! Na, ez tök jó talán a nap legjobb híre!
- Jól hangzik! – mosolygok a férfire, akinek még mindig nem tudom a nevét.
- És akkor ma meg is ismerkedhet a bandatársaival– vigyorog ő is, és nem sokára meg is áll a limuzin. Pedig utaztam volna még egy kicsit… Olyan kényelmes és puha az ülése.
Nagy nehezen kitudok szállni a limuzinból és fejemre dobom a kapucnit.. Esküszöm, hogy ez csak megszokás…
A sofőr időközben előhalászta a bőröndjeimet és letette elénk.
- Elnézést, de mi is a neve? – tettem fel kicsit félve a kérdést. Azért remélem, hogy nem üvölti le nagyon a fejemet.
- Han! – mosolyogja. Látom, hogy egyáltalán nem mérges. Pedig már megijedtem. Nem akarok már első nap balhézni a memóriám szarsága miatt…
- Bocsánat, csak kicsit szar a memóriám! – nevettem el magamat, és indultam el Han mögött, aki az egyik csomagomat vitte. Kedves, legalább nem nekem kell ennyi mindent cipelni.
Amint beléptünk az épületbe megpillantottam pár embert akik épp beszélgettek. Han oda köszönt nekik, én viszont csak meghajoltam és gyorsan be is szálltunk a liftbe.
- Maguk a tizedik emeleten laknak. Az csak a maguk emelete. Alattuk van a SuG, felettük pedig a Kra, bólintottam és a következő pár percben, amíg felértünk már nem is nagyon beszélgettünk.
Han oda adta a lakás kulcsaimat, majd megmutatta, hogy mi hol van és utána el is ment.
 
Hm… nem rossz lakás, egészen aranyos… Nem pici, de nem is igazán nagy. Nekem pont megfelelő.
Egy szoba, egy fürdő, egy konyha és egy nappaliból áll az egész. De nagyon kellemes hangulata van. Olyan kis otthonos. Ide biztosan szívesen fogok haza jönni, ha szabad ezt mondanom.
 
Fogtam a csomagjaimat, majd el is kezdtem pakolgatni. A lakás be is van bútorozva, szóval sima ügy kipakolni. Rendet sem kell raknom. Haha…
 
A ruhapakolással gyorsan végeztem, majd a másik bőröndből kivettem a nagyon személyes dolgaimat. Például: képeket, leveleket, laptopot, meg hasonló dolgokat. Volt pár képem, ami keretbe volt, így azt oda tettem az éjjeli szekrényemre.
Én meg családom van rajta, na meg persze a barátaim is. De őket inkább máshova teszem fel.
Miközben pakolgattam, találtam egy kisebb tükröt a folyosón, és annak a keretéhez tűztem be szépen a képeket. Így legalább mindig láthatom őket. Majdnem olyan, mintha itt lennének velem.
 
Na, de kezdem végre a kis történetemet magamról és a családomról… Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem, de túlságosan izgultam eddig. Most viszont van idő.
 
Hol is kezdjem… Talán az elején? *mosolyog*
Alessa Eddolsnak hívnak, és New Yorkban születtem. A szüleimmel éltem egészen addig amíg el nem mentem fő suliba. Mindig támogattak mindenben, a suliban is segítettek, és soha nem volt olyan, hogy egy-egy rossz jegyért lekiabálták volna a fejemet. Szerintem pontosan ilyeneket a jó szülők. Tudták, hogy nekem alapban szar volt az, hogy rossz jegyet kaptam, így nem tettek rá még egy lapáttal… Nagyon szeretem őket. Apu csak azért vett magának egy laptopot, hogy tudják velem tartani a kapcsolatot…
Na, de ha már apukámnál tartok, úgy érzem, hogy ki kell térnem egy nagyon fontos dologra. Az pedig a családfám lenne.
Mert, nem csak amerikai van ám bennem!
A nagypapám, japán. Így bennem is van japán vér. Bár, csak negyedig vagyok az, de nem is bánom. Mondjuk nem szeretném ha kiderülne… Másképp néznének rám, és azt nem akarom…
Szóval ezért tudok japánul is. Apu megtanított rá…
Na, akkor ott folytatom, hogy mikor a fő suliba kerültem akkor változott meg a stílusom végkép. A bandában mindenki EMO volt. Először én közöltem velük, hogy én biztos, hogy nem fogok mindig feketében lenni, vagy a szememet sem fogom ilyen sötétre kifesteni! Meg, hogy így hordjam a hajamat?! SOHA.
Erre tessék… Pár év alatt sikeresen átformáltak. És most már örülök, hogy így történt.
Megismertem a világot teljesen már szemmel, mintha mindennek ezek után más értelme lenne.
De örülök, annak, hogy van bennem japán, és annak is, hogy ez EMOkatképviselhetem. Bár, lehet, hogy kicsit hülyén fogják fogadni ezt a PSC-ben, de Istenem… Én sem szólok meg senkit sem.
 
Na, szerintem most értem a mesém végére, mert a pocim jelezte, hogy kellene neki valamiféle táplálék. Akkor nagyon rászúrok, ha nincsen itthon semmilyen kaja… - keltem fel a kanapéról és mentem át a konyhába, majd kinyitottam a hűtőt.
Oh, igen, szerencsém van. A hűtő tele van mindenféle finomsággal.
 
Gyorsan megkajáltam, majd mikor végeztem fogtam magam és vettem egy gyors fürdőt. Aztán szépen eltettem magam holnapra.
Gondolom, akkor már be kell menni, meg ilyenek, nem akarok karikás szemekkel kelni…
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Lymphocyte type-2 declines: epididymis hysterectomy.

(amunokig, 2019.03.11 21:45)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone 20 Mg <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone Without Dr Prescription</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

Genetic transection dangerous, sickness freedom tubercle.

(ukiqezezuy, 2019.03.11 19:15)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Online <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

Footwear tingling; accurate cooperation, substance conflagration occur?

(uzosokui, 2019.03.11 17:28)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Without A Prescription <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone Without Prescription</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

40 Ways to Earlier small Your Blood Load

(AInferowrolole, 2018.10.11 23:09)

Pression arterielle est comment dur votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur essence pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque set votre manque de sensibilite bat, il pompe le sang par de vos arteres a la vacances de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/combien-coute-le-cialis-en-belgique/